


Te hányra értékeled ezt az évadot?
Kattints egy csillagra.
Jelentkezz be, és jelöld, melyik részeket nézted már meg.
Epizódok
1. évad – Összesen 9 rész
Egy nehéz nap éjszakája
A sebészetre érkező medikusok első munkanapja nem egészen úgy alakul, ahogy azt elképzelték. Meredith számára különösen kínos felismeréssel kezdődik a bemutatkozás: sejtelme sem volt arról, hogy a férfi, akivel előző éjjel ágyba bújt, másnaptól a főnöke lesz. Ráadásul Dr. Baily, akit kollégái csak Náciként emlegetnek, igencsak megkeseríti az első napot.
Az első pofon a legnagyobb
Egy összevert, megerőszakolt nőt visznek be a mentősök. Meredith szinte személyes ügyének érzi, mert a nőn ugyanolyan cipő volt, mint amilyet ő viselt aznap. Az újszülötteket nézve Meredith felfigyel egy kisbabára, akinek rossz a szívhangja. A gyerekosztály orvosai nem fogadják szívesen az észrevételeit. Tudomásul kell vennie, hogy nem szólhat bele más osztályok ügyeibe.
A donor
Egy balesetben megsérült férfit agyhalottá nyilvánítanak. Izzie és Christina mindent elkövetnek, hogy életben tartsák. Felkutatják a férfi családját, hogy engedélyezzék a férfi szerveinek kivételét. A feleség mindenbe beleegyezik, így a beteg összes szerve más emberekben él majd tovább.
Senki földje
Izzie-nek, aki korábban modellkedett, megjelenik a fotója az egyik magazinban. Alex csak Modelldoktornak hívja. Jorge Cruz egy szögbelövő pisztollyal legurul a lépcsőn, és telelövi szögekkel a fejét. A sikeres műtét után Derek agydaganatot fedez fel nála. Jorge és felesége a műtétet választják, vállalva annak kockázatát, hogy Jorge elveszíti az emlékeit.
Lebukás
Egy szívműtét során Meredith kesztyűje kiszakad. Egész nap kísérti a dolog, de nem szól róla a sebésznek. Amikor a műtét után a beteg állapota hirtelen válságosra fordul, a páciens férje előtt említi meg ezt Dr. Burke-nek. A kórház komoly perre számíthat, ami Meredith karrierjébe kerülhet. Izzie hatalmas bulit szervez, melynek végén Dr. Bailey rajtakapja Meredith-t Derekkel.
Makacskodók
Egy 30 kilós tumorral hoznak be egy beteget, aki retteg a kórházaktól, ezért hagyta egy éven át nőni a daganatot, még végül a légzési problémái miatt kénytelen volt orvoshoz fordulni. Ezért többórás műtét veszi a kezdetét. Meredith rábeszéli Mr. Levangie-t, a Parkinson-kóros beteget az agyműtétre. A beteg eleinte makacsul elzárkózik a műtét elől, de végül belemegy, és egy bonyolult műtéttel sikerül koordinálttá tenni a mozgását.
Íratlan szabályok
George és Izzy észreveszik a hajnalban kiosonó Dereket. Mindkettőjüket felháborítja, hogy Meredith a főnökével folytat viszonyt, és minden alkalmat megragadnak, hogy ezt éreztessék is vele. Derek megengedi George-nak, hogy asszisztáljon egy agyműtétnél. George megdöbbenve észleli, hogy az aneszteziológus alkoholt ivott, és ezt szóvá is teszi a műtőben, ám ezzel megsért egy íratlan szabályt. Derek a kínos jelenet után kiküldi a műtőből, és ezzel alaposan megszégyeníti a fiút. Amikor azonban az aneszteziológus elalszik a műtét során, Derek elnézést kér George-tól.
Menthetetlenek
Az egyik betegnek látomásai vannak, az orvosok csak médiumnak csúfolják, és skizofrén rohamokra fogják a vízióit. Cristina döbbenten látja a terhességi teszten, hogy pozitív. Azonnal időpontot egyeztet az abortuszra, és el sem tudja képzelni, hogy egyik betege, egy terhes mellrákos nő, hogy választhatja a gyereket a kemoterápia helyett, mellyel meghosszabbíthatná az életét. Egy férfit hoznak lőtt sebbel. Nem ez az első hasonló sérülése. Már két golyót lövetett magába, mert a fájdalom és a sebhelyek megszállottja.
Járvány
Mindenki arra buzdítja a félszeg George-ot, hogy keressen barátnőt magának. Randira hívja az egyik nővért, minden jól alakul, mígnem bőrkiütéseket talál magán.A vizsgálat azonnal kimutatja a szifiliszt. Kisvártatva kiderül, hogy a kórházban több nővér és orvos is elkapta már. Richard, a sebészeti osztály vezetője műtét közben elejt egy műszert. Derek megvizsgálja őt, és egy tumort talál, amely nyomja az optikai ideget. Azonnali műtétre javasolja.
Évad szereposztás
Főbb szereplők ebben az évadban (monogramos arcképpel a szerzői jogi irányelvek szerint)

Ellen Pompeo
Meredith Grey

Chandra Wilson
Miranda Bailey

Sandra Oh
Cristina Yang

Justin Chambers
Alex Karev

James Pickens Jr.
Richard Webber

Patrick Dempsey
Derek Shepherd

Caterina Scorsone
Amelia Shepherd

Camilla Luddington
Jo Wilson

Kevin McKidd
Owen Hunt

Katherine Heigl
Izzie Stevens
Ha ez tetszett…
Hasonló sorozatok műfaj, platform és stílus alapján















