Ugrás a tartalomra
Így jártam anyátokkal
Forrás: CBS
1. évad
Forrás: CBS
←Vissza az Így jártam anyátokkal adatlapjára

Így jártam anyátokkal – 1. évad

1. évad22 epizód 2005

2030-ban Ted Mosby leülteti gyermekeit, Pennyt és Luke-ot, hogy elmesélje nekik, hogyan „járt” a feleségével Tracy McConnell-lel, a gyerekek anyjával. Azonban a történet arról szól, hogy hogyan ismerte őt meg. A sztori 2005-ben kezdődik Teddel (Josh Radnor), egy szingli, 27 éves építészmérnökkel, aki két legjobb barátjával él együtt, akiket még a főiskolai kollégiumban ismert meg. Marshall Eriksen (Jason Segel) jogászhallgató, Lily Aldrin (Alyson Hannigan) pedig óvónő. A pár már majdnem 9 éve van együtt, amikor Marshall úgy dönt, hogy eljegyzi Lilyt. Az eljegyzésük veti fel Tedben a gondolatot, hogy meglelje lelki társát és megházasodjon. Ez rendkívül idegesíti barátját, Barney Stinsont (Neil Patrick Harris), akit Ted a bár mosdójában ismert meg néhány évvel azelőtt. Barney közismert csajozó, a Góliát Nemzeti Bankban dolgozik egy különleges pozícióban (a későbbiekben kiderül róla, hogy valójában besúgó az FBI-nál.) Ted elkezdi keresni a tökéletes társat. Barney Ismered Tedet? nevű játéka során ismeri meg Robin Scherbatskyt (Cobie Smulders), egy fiatal riporternőt. Ted szinte azonnal beleszeret Robinba, de Robin nem áll készen egy tartós párkapcsolatra, így arra jutnak, hogy barátok maradnak. A jövőbeli Ted felfedi, hogy Robin nem a gyerekek anyja, hiszen „Robin néniként” emlegeti őt. Ahogyan a sorozat halad tovább, Ted elkezd randizni egy cukrásszal, Victoriával, akit egy esküvőn ismert meg. Robin féltékeny lesz, és rájön, hogy érzelmeket táplál Ted iránt. Victoria Berlinbe utazik egy gyakorlati állás miatt, ezért Teddel kipróbálják a távkapcsolatot. Ted amikor rájön Robin érzelmeire, azt mondja, hogy szakított Victoriával, azonban ez nem igaz. Eközben Victoria felhívja Tedet, de a telefont Robin veszi fel, így megtudja, hogy Ted hazudott neki. Ted és Victoria szakítanak, Robin pedig megharagszik Tedre. Eközben Lily kíváncsi lesz, hogy mit hagyott ki a Marshall-lal való kapcsolata miatt, ezért elhatározza, hogy megpályázik egy San Francisco-i művészeti ösztöndíjat, ami miatt később szakít Marshall-lal. Az évad befejező részében Ted éppen hazafelé igyekszik, miután Robinnal együtt tölötték az első közös estéjüket, amikor meglátja Marshallt az esőben, Lily eljegyzési gyűrűjével a kezében.

Te hányra értékeled ezt az évadot?

Kattints egy csillagra.

Az olvasói átlag 20 szavazattól jelenik meg.

Jelentkezz be, és jelöld, melyik részeket nézted már meg.

Epizódok

1. évad – Összesen 22 rész

A kezdetek
S01E012005. 09. 19.23 perc

A kezdetek

2003-at írunk, és az idős Ted Mosby éppen azt meséli fiának és lányának, hogyan is találkozott anyjukkal. Természetesen minden részletet elmesél majd arról, hogy milyen bonyodalmakon keresztül is jutottak el anyjukkal odáig, hogy végül összeházasodtak. Ebben a részben találkozhatunk először Teddel, Lilyvel, Barneyval és Robinnal.

A lila zsiráf
S01E022005. 09. 26.23 perc

A lila zsiráf

Ted féktelen bulimániája sem segít neki megszerezni Robint. Ted bulizni indul, és elhívja Robint, hogy végre lezserebb környezetben is találkozhassanak. Mivel sajnos a lány nem jön el, ezért Ted másnap is bulit tart... és a következő nap is. Lily telhetetlen vágya, Marshallal szexeljen megakadályozza a srácot abban, hogy írni tudjon.

A szabadság édes íze
S01E032005. 10. 03.21 perc

A szabadság édes íze

Úgy tűnik, mostanság senkinek nincs szerencséje az ellenkező nemmel, csupán Robinnal alakulnak pozitívan a dolgok. Barney ráveszi Tedet, hogy kísérje el őt a reptérre, hogy csajozzanak. A fiúk két Philadelphiába tartó lány után erednek, de megállítja őket a biztonsági szolgálat gyanús viselkedésük miatt; Lilly felbosszantja magát azon, hogy a csajbulin Robin több figyelmet kap a férfiaktól, mint ő.

Az ing visszatér
S01E042005. 10. 10.23 perc

Az ing visszatér

Miközben Ted régi-új kapcsolatával szenved, Barney kínos dologra veszi rá Robint. Ted azon gondolkodik, kész-e már egy új kapcsolatra. A lány azonban nem felejti el könnyedén, hogy Ted pont a szülinapján dobta, így a srác eleve hátránnyal indul újra.. Eközben Barney lefizeti Robint, hogy élő adásban kínos dolgokat mondjon.

Oké király
S01E052005. 10. 17.22 perc

Oké király

Robinék bejutnak egy exkluzív klubba, ám nem minden úgy alakul, ahogy a lány tervezte. Robin egy vadonatúj és menő klubba szerez belépőket, és magával viszi Tedet és Barneyt is; mikor azonban nem sikerül a VIP szobába jutnia, kibukik. Marshall és Lily eközben megpróbál felnőtt módjára viselkedni, és egy borkóstoló bulit tartanak, ám Marshall ezt egyre jobban unja.

Lotyós tök
S01E062005. 10. 24.22 perc

Lotyós tök

Egy Halloween partin bármi megtörténhet, vagy meg történhetett volna.... Ted elmesélni, hogy a húszas éveiben minden évben ugyanarra az unalmas Halloween partira járt vissza újra meg újra, remélve, hogy még egyszer sikerül belebotlania ugyanabba a lányba, akivel évekkel ezelőtt ott találkozott, és akinek elvesztette a telefonszámát. Robin dupla randira megy Marshallal és Lillyvel.

A párkereső
S01E072005. 11. 07.22 perc

A párkereső

Míg Marshallék egy furcsa lényt üldöznek a lakásban, Ted párkeresésre adja a fejét. Marshall és Lily felfedezi, hogy egy ijesztő lény lakik a lakásban, és meg vannak győződve arról, hogy ez csak egy mutáns csótány-egér lehet. Ted eközben jelentkezik egy párkereső szolgáltatásra, de az egyetlen szóba jöhető hölgyről kiderül, hogy már jegyes.

A párbaj
S01E082005. 11. 14.22 perc

A párbaj

Mikor Lily végleg beköltözik a srácokhoz, Ted kezdi egyre kényelmetlenebbül érezni magát. Lily hivatalosan is beköltözik Marshall és Ted mellé, és Ted kezdi úgy érezni, hogy lassan kitúrják a lakásából. Barney kezdeményezi, hogy az első randikra vezessenek be szabályokat, ám Robin be akarja bizonyítani, hogy pár percnél többre van szükség arra, hogy végleges döntéseket hozzunk az első randin.

A pulykával tömött pocak
S01E092005. 11. 21.22 perc

A pulykával tömött pocak

Eljött a hálaadás és a jótékonykodás ideje, izgalommal és meglepetésekkel körítve. Lily és Marshall a hálaadást a férfi családjánál tölti, ahol Lily nem találja a helyét, részben azért mert rettenetesen izgul: attól fél, hogy terhes. Robin és Ted ételt akar osztogatni a hajléktalanoknak hálaadás alkalmából, és teljesen ledöbbennek, mikor kiderül, hogy Barney is velük tart.

Az ananász incidens
S01E102005. 11. 28.22 perc

Az ananász incidens

Ted kétségbeesésében inni kezd, és a másnap reggel rendkívüli meglepetést tartogat a számára. Barney megunja, hogy Ted élete romokban hever, ezért keményen rápirít barátjára, azonban kicsit elveti a súlykot és Ted az italban keres vigasztalást. Robin egy piszkosul gazdag emberrel randizik, ám az ekkorra már eléggé részeg Ted egyfolytában telefonon zaklatja. Reggel Ted egy nőt talál az ágyában, és fogalma sincs ki is lehet ő.

A limó
S01E112005. 12. 19.23 perc

A limó

A szilveszter úgy tűnik végre fordulópontot jelenthet Ted szerelmi életében. Ted kibérel egy limuzint és részletes tervet készít a csapat új évi bulijára. Ted úgy tervezi, hogy egy munkatársnőjével találkozik majd, de ehelyett Robinnal találja szembe magát; lassanként aztán a barátok is lemorzsolódnak a társaságból, így végül kettesben maradnak.

Az esküvő
S01E122006. 01. 09.22 perc

Az esküvő

Ted egy esküvőre hivatalos, amely azonban újabb bonyodalmak forrásának bizonyul. Ted elhívja Robint, hogy legyen a partnere az esküvőn. De amikor a menyasszony kijelenti, hogy Ted nem hozhatja magával a lányt, a srác a vőlegény beleegyezését szerzi meg a dologhoz. A vitát végül egy tragikus esemény vágja félbe: az ifjú pár ugyanis összeveszik és így az esküvőnek is lőttek.

Dobpergést kérek!
S01E132006. 01. 23.22 perc

Dobpergést kérek!

Ted egy esküvőre hivatalos, ahol találkozik egy számára nagyon vonzó lánnyal. Bár az egész éjszakát átflörtölik, a végén abban egyeznek meg, hogy soha többé nem látják egymást. Mindezek ellenére másnap azért megpróbálja megtalálni, de fogalma sincs hogyan is kivitelezze ezt. Mindeközben Robin bevallja Lilynek, hogy érez valamit Ted iránt.

Hűha, nadrágot le!
S01E142006. 02. 06.23 perc

Hűha, nadrágot le!

Lily és Marshall a fürdőszobában bujkálnak, mindezt Ted és Victoria miatt teszik, és mindeközben Robin egészen új dolgokat mutat Barneynak. Ted és Victoria megegyeznek, hogy várnak egy hónapot, mielőtt együtt aludnának, de Victoria elfelejti, hogy épp aznap nem lesz a városban. Mindeközben Marshall és Lily a kilencedik évfordulójukat ünnepelik, és este Robin segít Barneynak csajozni.

A közös este
S01E152006. 02. 27.22 perc

A közös este

Victoria csatlakozik a csapathoz Marshall játékos estéjére; és a játékosok felidézik legkínosabb pillanataikat. A játékkal töltött este alatt Robinnak lehetősége nyílik arra, hogy jobban megismerje Victoriát. Bár hiába tervezték úgy, hogy ez egy szórakoztató este lesz, komolyra fordul a dolog, amikor Barney régi szerelme, Shannon egy régi kazettát ad Lilynek, amin Barney "valódi arcát" is megmutatja. Mialatt a kazettát nézik a megszégyenített Barney elrohan. Amikor visszatér, Barney egy 1998-as történetet mesél el, amikor még egészen máshogy látta a dolgokat, és mi miatt is változott meg ennyire azóta. Hogy Barney jobban érezze magát, mindenki elmeséli élete legkínosabb pillanatát.

Cukorfalat
S01E162006. 03. 06.22 perc

Cukorfalat

Victoria Németországba kap egy ösztöndíjat, és el kel döntenie, hogy elfogadja, vagy Teddel maradjon Amerikában. Victoria Németországba készül két évre a kapott ösztöndíj segítségével. Tednek fogalma sincs, mit tegyen: Kérje, hogy maradjon vele, vagy azt mondja neki, hogy menjen nyugodtan. Marshallnak új öltönyre van szüksége, és Barney segít megtalálni a megfelelőt. Mindeközben Robin és Victoria elkíséri Lilyt esküvői ruhát próbálni, de a lányok egész idő alatt csak arról tudnak csacsogni, hogy Victoria és Ted között mi legyen.

Élet a gorillák között
S01E172006. 03. 20.22 perc

Élet a gorillák között

Ted és Victora távkapcsolatában kétségeket ébreszt egy e-mail, és Marshall viselkedését megváltoztatja Barney nagy és gonosz cége. Eddigi egy havi távkapcsolatuk alatt Victoria már három csomagot is küldött már Tednek tele csupa jóval, de Ted még semmit sem küldött a lánynak. Amikor a lánytól e-mail érkezik, hogy beszélniük kell, Ted biztos benne, hogy Victoria szakítani akar vele.Marshall Barney irodájában dolgozik, és nem tetszik neki az egész, de Barney rábeszéli, hogy maradjon még egy darabig. Marshall úgy dönt, könnyebb lesz számára az irodai munka, ha alkalmazkodik azokhoz, akikkel együtt dolgozik, és egy kis tréninget vesz e téren Barneytól.

Kettő után semmi jó nem történik
S01E182006. 04. 10.22 perc

Kettő után semmi jó nem történik

Robin és Ted hajnali találkozója kétségeket ébreszt bennük, és a telefonos segítségnyújtás se segít a döntés megkönnyítésében. Robin kettőkor áthívja Tedet, és ő a meghívást elfogadja. Robin próbálja meggyőzni önmagát- sikertelenül-, hogy semmi nem fog történni, mivel már amúgy is van kedvese. Lily, Marshall, és Barney egy karaoke bárban szórakoznak, és telefonon próbálnak jó tanácsokat adni Tednek, hogy a jó döntés hozza meg.

Mary, az ügyvédbojtár
S01E192006. 04. 24.22 perc

Mary, az ügyvédbojtár

Ted megdöbbentő lépésre szánja el magát, hogy megtudja Robin hogyan vélekedik róla. Hogy Robint féltékennyé tegye, Ted úgy dönt, hogy Robin média díjkiosztó bankettjére egy prostit visz magával partnereként.

Életem legjobb bálja
S01E202006. 05. 01.22 perc

Életem legjobb bálja

Lily, Barney, és Robin ellátogat egy középiskolás végzős bálba, remélve, hogy itt megtalálják a legjobb esküvői bandát. Marshall és Lily végre megtalálja a tökéletes helyet, ahol megtarthatják esküvőjüket. Az egyetlen gond azonban az, hogy a hely csak két hónap múlva tud nekik helyet biztosítani. Ez hatalmas munkát ró mindenkire. Lily, Barney és Robin titokban belopózik egy végzős bálba. Miközben ők hárman az tökéletes bandát keresik, Marshall és Ted esküvői meghívókat borítékol. Mikor Lily és Marshall is el akar menni a bálba, Ted is velük tart.

A tej
S01E212006. 05. 08.22 perc

A tej

Ted meghökkentő dolgot tesz Lilyért. Amikor Lily kocsija lerobban, útban egy titkos találkozóra, Ted egy nagyon fontos randit mond le, hogy megmentse Lilyt.

Ne már
S01E222006. 05. 15.22 perc

Ne már

Ted minden tánctudását beveti, ha Robinról van szó. Ted egy ősi indián eső táncot vet be, hogy Robin semmiképpen se tudjon táborozni menni. Marshall és Lily beszélgetése heves vitába torkollik, mivel Lily azt tervezi, hogy elfogad egy nyári művészeti ösztöndíjat San Franciscoban.

Évad szereposztás

Főbb szereplők ebben az évadban (monogramos arcképpel a szerzői jogi irányelvek szerint)

Josh Radnor
Josh Radnor

Ted Mosby

Neil Patrick Harris
Neil Patrick Harris

Barney Stinson

Jason Segel
Jason Segel

Marshall Eriksen

Alyson Hannigan
Alyson Hannigan

Lily Aldrin

Cobie Smulders
Cobie Smulders

Robin Scherbatsky

Cristin Milioti
Cristin Milioti

Tracy McConnell

Becki Newton
Becki Newton

Quinn Garvey

Jennifer Morrison
Jennifer Morrison

Zoey Pierson

Suzie Plakson
Suzie Plakson

Judy Eriksen

Kyle MacLachlan
Kyle MacLachlan

George Van Smoot

Ha ez tetszett…

Hasonló sorozatok műfaj, platform és stílus alapján