Ugrás a tartalomra
Így jártam anyátokkal
Forrás: CBS
7. évad
Forrás: CBS
←Vissza az Így jártam anyátokkal adatlapjára

Így jártam anyátokkal – 7. évad

7. évad24 epizód 2011

Az évad egy jövőbeli jelenettel kezdődik, ahol Ted segít Barneynak felkészülni az esküvőre. A jelenben Marshall állást kap környezetvédelmi jogászként, Lily pedig továbbra is várandós. Barney bebizonyítja Norának, hogy igenis megbízható pasi tud lenni, eközben kiderül, hogy Robin még mindig érez valamit Barney iránt. Robint egy kicsit erőszakos viselkedés után a bíróság terápiára kötelezi, ahol megismerkedik Kevinnel (Kal Penn), majd később járni kezdenek. Miközben a csapat felidézi az Irene hurrikánt, kiderül, hogy Lily és Marshall gyereke Barney lakásában fogant, illetve Barney és Robin lefekszenek egymással.(Közben Barney elveszít egy fogadást Marshall-lal és Lilyvel szemben, ezért egy évig egy sárga kacsákkal tarkított nyakkendőt kellene hordania, de ezt később átváltják plusz három pofonra. Ez összesen négy pofont jelent, amiből kettőt Marshall rögtön el is lő, így már csak két pofon van hátra.) Mindketten ráébrednek, hogy mit tettek, ezért úgy döntenek, hogy szakítanak jelenlegi partnereikkel. Azonban Robin úgy dönt, hogy Kevinnel marad, ami viszont teljesen padlóra küldi Barneyt, aki viszont szakított Norával. Marshall és Lily úgy döntenek, hogy Long Islandbe költöznek, miután Lily nagyszülei felajánlják nekik a házukat. Robin Hálaadáskor úgy érti, hogy terhes lett, és elmondja Barneynak, hogy ő az apa, mivel ő és Kevin még nem feküdtek le egymással. Viszont az orvosi vizsgálaton kiderül, hogy Robinnak egyáltalán nem lehet gyereke, ami teljesen feldúlja. Kevin megkéri Robin kezét, azonban miután Robin elmondja, hogy szereti őt, viszont nem lehet és egyáltalán nem is akar gyerekeket, végül szakítanak. Hamarosan Robin mindent elmond Tednek, aki ezután elmondja Robinnak, hogy szereti őt (kiderül, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy Ted valaki másnak, mint a jövendőbeli feleségének vall szerelmet), viszont Robin nem szereti Tedet. Emiatt Marshall megkéri Robint, hogy költözzön el Tedtől, hogy végre saját magára tudjon koncentrálni. Ted viszont az egész lakást odaadja Lilynek és Marshallnak, mert úgy érzi, hogy ő és Robin szinte már kísértenek azon a helyen. Barney egy Quinn nevű lánnyal kezd el randizni, aki eredetileg "Karma" néven sztriptíztáncos. Miután a csapat Teden keresztül megtudja (aki megszegte Barneynak tett "tesküjét", hogy nem árulja el), hogy mi Quinn foglalkozása, elkezdenek beavatkozni a kapcsolatukba. Quinn teljesen őrülten, Barney teljesen gerinctelenül viselkedik, azonban kiderül, hogy ez az egész csak egy átverés volt Quinn és Barney részéről. Ők ketten összeköltöznek, Ted pedig megveszi Quinn volt lakását. Kicsit később Robint felkérik, hogy tudósítson a forgalomról egy helikopterről. A pilóta sztrókot kap, emiatt Robinnak kell letennie a helikoptert földi segítséggel. Az esetet élőben közvetíti a tévé, New Yorkban mindenki nézi, így a sikeres landolás után Robin hirtelen híres lesz. Barney megkéri Quinnt, hogy lépjen ki a munkahelyéről, ő azonban ezt nem teszi meg, mert szereti a munkáját. Lily attól fél, hogy Marshall túlságosan rágörcsöl a hamarosan érkező babára, ezért megkéri Barneyt, hogy rabolja el őt egy kaszinóba, ahol Marshall nagyon lerészegedik. Eközben Ted úgy dönt, hogy végre megbeszéli Robinnal a nézeteltéréseit. Lily elkezd vajúdni, és eszeveszetten próbálja elérni Marshallt, aki eközben még mindig részeg, a telefonját pedig kikapcsolta. Amikor Barney megtudja, hogy Lily hamarosan szül, megígéri Marshallnak, hogy eljuttatja a kórházba, ha ő választhat középső nevet a babának. Nagy küzdés árán, de végül Marshallék kijutnak a kaszinóból, és pont időben érkeznek a szülésre. Barneynak tett ígéretéhez híven, Marshall és Lily a gyereket Marvin "Most figyelj" Eriksennek nevezik el. Az évad záró epizódjában Marshall és Lily elkezdik az új életüket a babával. Barney egy kis repülőtéri botrány segítségével megkéri Quinn kezét, aki miután elmondja, hogy kilépett a munkahelyéről, igent mond. Ted – miután beszélt Robinnal a szerelmi életéről – felhívja Victoriát, hogy megtudja, még van-e nála esélye, annak ellenére, hogy hamarosan férjhez megy. Victoria elhagyja a vőlegényét Tedért, hogy elmehessenek a naplementébe. Egy kis hezitálás után Ted úgy dönt, hogy vele megy. Ez az évad is Barney jövőbeli esküvőjének egy jelenetével zárul, és végre kiderül, hogy Robin a menyasszony.

Te hányra értékeled ezt az évadot?

Kattints egy csillagra.

Az olvasói átlag 20 szavazattól jelenik meg.

Jelentkezz be, és jelöld, melyik részeket nézted már meg.

Epizódok

7. évad – Összesen 24 rész

A tanú
S07E012011. 09. 19.23 perc

A tanú

Miközben Barney készülődik az esküvőjére, Teddel közösen visszaemlékeznek Öklös esküvőjére, amit Marshall valahogyan elrontott. Robin fontolgatja, hogy elmondja Barney-nak, hogy még mindig érez iránta valamit.

A meztelen igazság
S07E022011. 09. 19.23 perc

A meztelen igazság

Marshall végre megkapja álmai állásajánlatát, de fél, hogy leendő alkalmazója, Garrison Cootes, a híres környezetvédő megtalálja azt a kínos videót, ami még főiskolás korában készült róla. Tedet meghívják az Építészek Báljára, de nem tudja kit vigyen párjául.

A kacsás nyakkendő
S07E032011. 09. 26.23 perc

A kacsás nyakkendő

Ted összefut volt barátnőjével, Victoriával, és megpróbálja jóvátenni, hogy megcsalta őt a kapcsolatuk végén. Marshall és Lily fogadnak Barney-val, amit hogyha Barney elveszít, egy évig hordania kell Marshall kacsás nyakkendőjét.

A Stinson rakétaválság
S07E042011. 10. 03.23 perc

A Stinson rakétaválság

Barney mindent megtesz Noráért, ami nagyon zavarja Robint. Mindezt ő meséli el egy terapeutának.

Tanulmányi kirándulás
S07E052011. 10. 10.23 perc

Tanulmányi kirándulás

Robin randizni kezd a terapeutájával, Kevinnel, amit a barátai először nem néznek jó szemmel. Eközben Ted "Bevezetés az építészetbe"-kirándulása teljes kudarcba fullad.

Rejtély kontra tények
S07E062011. 10. 17.23 perc

Rejtély kontra tények

Marshall és Lily nem szeretné előre tudni a gyerekük nemét, ami gondot okoz, amikor ki kell festeniük a gyerekszobát. Eközben Ted megpróbál úgy randizni egy lánnyal, hogy előtte nem keres rá az interneten.

Noretta
S07E072011. 10. 24.23 perc

Noretta

Látogatóba érkezik Barney féltestvére, James, aki rávilágít, hogy Nora olyan, mint az anyjuk. Hamarosan Marshall és Lily is rájönnek, hogy mindkettőjük a másik szüleire emlékeztet.

A lotyós tök visszatér
S07E082011. 10. 31.23 perc

A lotyós tök visszatér

Ted végre találkozik Naomival, a Lotyós Tökkel. Eközben Robin kideríti, hogy Barneynak kanadai felmenői is vannak, valamint működésbe lép Lily "terhes agya".

Katasztrófa elhárítva
S07E092011. 11. 07.23 perc

Katasztrófa elhárítva

Mialatt Barney elkeseredetten próbál megszabadulni a kacsás nyakkendőtől, a csapat visszaidézi az Irene hurrikán alatt történteket.

Tikk-takk
S07E102011. 11. 14.23 perc

Tikk-takk

Barney és Robin megpróbálja eltitkolni partnereik elől, hogy lefeküdtek egymással. Eközben Marshall, Lily és Ted egy koncertre mennek.

Új kezdet
S07E112011. 11. 21.23 perc

Új kezdet

Marshall és Lily fontolóra veszik, hogy elköltöznek a városból a Lily szüleitől kapott házba, Ted és Barney eközben egy hasonlóképp fontos döntést készülnek meghozni; hogy együtt örökbefogadjanak egy gyereket.

Fényszimfónia
S07E122011. 12. 05.23 perc

Fényszimfónia

Amikor Robin rossz híreket kap, úgy dönt, hogy nem mondja el a többieknek. Eközben Marshall karácsonyi dekorációval díszítené fel a kertvárosi házát a szomszédja segítségével.

Megemlékezés
S07E132012. 01. 02.23 perc

Megemlékezés

Marshall meglátogatja apja sírját, hogy folytasson egy régi családi hagyományt. Barney és Ted nyit egy új bárt, közben Robin visszatér régi munkájához.

46 perc
S07E142012. 01. 16.23 perc

46 perc

Marshall és Lily véglegesen beköltöznek a Long Island-i házba, ami azt jelentené, hogy pontosan 46 percet kéne utazniuk ahhoz, hogy láthassák a többieket. Barney kinevezi magát a csapat új vezérének, és felkeresik Lily sztriptíztáncos alteregóját. Eközben Lily apja egyre elviselhetetlenebbé válik.

A lángoló méhész
S07E152012. 02. 06.20 perc

A lángoló méhész

Marshall és Lily lakásavatója öt perc alatt torkollik teljes katasztrófába. Szobánként látjuk, hogy mi történt ez alatt az öt perc alatt.

A piás vonat
S07E162012. 02. 13.23 perc

A piás vonat

Marshall és Lily Robinnal és Kevinnel töltik a Valentin-napot egy páros kiránduláson. Ez idő alatt Barney megismerkedik egy Quinn nevű lánnyal.

Nem sürgetlek
S07E172012. 02. 20.23 perc

Nem sürgetlek

Ted szerelmet vall Robinnak, ezért úgy döntenek, ideje tisztázni kettejük helyzetét, eközben Barney egy videót keres Marshall és Lily házában.

Karma karma
S07E182012. 02. 27.23 perc

Karma karma

Barney azok után is találkozni akar Quinnel, hogy fény derült a foglalkozására, Ted pedig Robin szobáját próbálja meg hasznosítani.

A Tesó eskü
S07E192012. 03. 19.23 perc

A Tesó eskü

Miután megtudják, hogy Barney és Quinn össze akarnak költözni, megszervezik az első "Quinntervenciót".

Trilógiák
S07E202012. 04. 09.23 perc

Trilógiák

Ted, Marshall és Barney három évente közösen megnézi a Star Wars-trilógiát. Ilyenkor mindig elképzelik a jövőjüket újabb három év múlva.

Most már döntetlen
S07E212012. 04. 16.23 perc

Most már döntetlen

Marshall ideges, amiért Lily nem meséli el neki legújabb furcsa álmát. Eközben Robin végre valóban híressé válik.

Jófajta hülyeség
S07E222012. 04. 30.23 perc

Jófajta hülyeség

Marshall egyre idegesebb a baba érkezése miatt, ezért Lily megszervez neki egy kirándulást a Quinn állása miatt egyre féltékenyebbé váló Barneyval, aki még Tednek is megpróbál segíteni, hogy túltegye magát Robinon.

A mágus kódexe (1)
S07E232012. 05. 14.23 perc

A mágus kódexe (1)

Marshall és Barney elkeseredetten próbálnak hazajutni a szülésre, eközben Ted és Robin történetekkel próbálják meg elterelni Lily figyelmét a fájdalmairól.

A mágus kódexe (2)
S07E242012. 05. 14.23 perc

A mágus kódexe (2)

Az évadzáró epizódban Marshall és Lily megkérik Robint, hogy készítse el az első közös fényképet immár háromtagú családjukról, azonban a képek egytől-egyig borzalmasan sikerülnek. Robin tanácsára Ted megbeszél egy találkozót régi szerelmével, Victoriával, Barney és Quinn pedig egy közös útra indulnak, azonban már a reptéren megakadnak a Barney kofferjében lévő különös doboz miatt, ami egy rendhagyó bűvésztrükk kelléke.

Évad szereposztás

Főbb szereplők ebben az évadban (monogramos arcképpel a szerzői jogi irányelvek szerint)

Josh Radnor
Josh Radnor

Ted Mosby

Neil Patrick Harris
Neil Patrick Harris

Barney Stinson

Jason Segel
Jason Segel

Marshall Eriksen

Alyson Hannigan
Alyson Hannigan

Lily Aldrin

Cobie Smulders
Cobie Smulders

Robin Scherbatsky

Cristin Milioti
Cristin Milioti

Tracy McConnell

Becki Newton
Becki Newton

Quinn Garvey

Jennifer Morrison
Jennifer Morrison

Zoey Pierson

Suzie Plakson
Suzie Plakson

Judy Eriksen

Kyle MacLachlan
Kyle MacLachlan

George Van Smoot

Ha ez tetszett…

Hasonló sorozatok műfaj, platform és stílus alapján