


Trónok harca – 7. évad
A hetedik évad végre összevezeti a szálakat: Daenerys a seregeivel és három sárkányával partra száll Westerosban, és háborút indít a Lannisterek ellen, Havas Jon pedig Sárkánykőre hajózik, hogy szövetséget kérjen a holtak ellen. Arya és Bran visszatér Deresbe, ahol a Starkok végül leszámolnak Petyr Baelishsel. Jon egy élőhalottat fog el a Falon túl, hogy bizonyítsa a fenyegetést, Daenerys sárkányokkal menti ki a csapatát, az Éjkirály azonban leszedi az egyik sárkányt, és élőhalottként állítja a szolgálatába – a Fal pedig átszakad. Bran közben megtudja Jon valódi származását. A hét epizódból álló, a korábbiaknál rövidebb évad 2017. július 16-án indult, és a 70. Emmy-gálán elhozta a legjobb drámai sorozat díját, Peter Dinklage pedig ismét mellékszereplői Emmyt kapott.
Te hányra értékeled ezt az évadot?
Kattints egy csillagra.
Jelentkezz be, és jelöld, melyik részeket nézted már meg.
Epizódok
7. évad – Összesen 7 rész
Sárkánykő
Miután Havas Jon Deres mezején a Fattyak csatájában legyőzte Ramsay Boltont, Deres újra a Starkok kezébe került. Az évadnyitó epizódban Havas Jon egyre inkább megszilárdítja a hatalmát északon. Cersei Lannister elfoglalta a Vastrónt, és leszámolt az ellenségeivel. Samwell döntő információkhoz jut. Daenerys Targaryen hazaérkezik.
Viharbanszületett
Vihar készülődik Westeros királysága felett. A Viharban született Daenerys Targaryen egy váratlan látogatóval találkozik. Északon Havas Jon nehéz helyzetbe kerül, amikor egy nem várt lázadással kell szembenéznie. Csak nagy nehézségek árán sikerül fenntartania a rendet. Eközben Samwell, Randyll Tarly elsőszülött fia, és örököse veszélybe sodorja a karrierjét és az életét. Daenerys segítője, az Ördögfióka Tyrion Lannister viszont már azt tervezi, hogyan tudja meghódítani Westerost.
A királynő igazságszolgáltatása
A Sárkányok anyja, Daenerys Targaryen tárgyalást tart, és igazságot szolgáltat. Tyrion Lannister, Daenerys segítője sajátos módon kezeli a híreket. Cersei Lannister mindenkit meglep, amikor visszaküld egy ajándékot. Eközben a harmadik Lannister testvér, Cersei ikertestvére, Jaime tanul a hibáiból.
A hadizsákmány
Cersei és Jaime Égivárban leszámol a Töviskirálynéval. Cersei visszafizeti tartozását a Vasbanknak. Deresben Bran kiadja Meera útját. Arya találkozik Sansával. Bran víziói megdöbbentik a testvéreit. Arya összecsap Brienne-nel. Sárkánykőn Havas Jon megmutatja Daenerysnek a barlangban talált rajzokat, melyek Westereos történetéről mesélnek. Daenerys mérges, mert Varys és Tyrion terve nem vált be. A hazatérő Lannister-sereget megtámadják a dothrakiak, Daenerys is megérkezik a sárkányával.
A Keleti Őrség
Bronn megmenti Jaime életét a dothrakiak elleni csatában. Jaime Királyvárban megbeszéli Cerseivel a dolgok alakulását. Havas Jon találkozik Daenerysszel, miközben az Éj Királya nyomul a seregével. Miután Havas Jon megtudja, hogy Arya és Bran életben van, készül haza, hogy segítsen védeni a várat. Arya és Sansa összezördül Deresben. Jamie és Tyrion titokban találkozik Királyvárban. Jaime beszámol erről Cerseinek, aki közli vele, hogy megint terhes. Samu rájön, Havas Jon a trón törvényes örököse
A Falon túl
Havas Jon zombivadászatra indul a csapatával. A két testvér, Sansa és Arya összezördül Deresben. Később Sansa Brienne-t küldi Királyvárba. Tyrion megpróbál közvetíteni Daenerys és a Lannisterek között. Havas Jonék sikerrel járnak, de jól jön Daenerys segítsége, amikor összecsapnak a zombikkal. Ennek viszont az egyik sárkány látja kárát, Havas Jon meg elszakad a többiektől. Végül Eastwatchben találkoznak, Daenerys ápolja a sérült Jont. Az Éjkirály zombisárkányt csinál Daenery halott sárkányából.
A sárkány és a farkas
Királyvár Sárkányvermében Tyrion felvázolja, hogyan kezeljék az észak felől érkező fenyegetést. A tárgyalás megakad, amikor Havas Jon nem hódol meg Cersei előtt, aki biztosítékot akar, hogy Deanerys nem támadja hátba, míg északon van. Végül fegyverszünetet kötnek, míg leszámolnak az Éjkirály seregével, ám Cersei titkos tervet sző. Miközben úton észak felé Havas Jon összejön Daenerysszel, Deresben kiderül a múltja, és Kisujjt eléri a végzet. A zombisereg megtámadja a Falat.
Évad szereposztás
Főbb szereplők ebben az évadban (monogramos arcképpel a szerzői jogi irányelvek szerint)

Peter Dinklage
Tyrion 'The Halfman' Lannister

Kit Harington
Jon Snow

Richard Madden
Robb Stark

Nikolaj Coster-Waldau
Sir Jaime 'Kingslayer' Lannister

Lena Headey
Cersei Lannister

Michelle Fairley
Catelyn Stark

Emilia Clarke
Daenerys Targaryen

Liam Cunningham
Davos Seaworth

Maisie Williams
Arya Stark

Iain Glen
Ser Jorah Mormont
Ha ez tetszett…
Hasonló sorozatok műfaj, platform és stílus alapján











