1988. április 26-án Valerij Legaszov a moszkvai lakásában magnószalagokra mondja el a csernobili katasztrófa igazi történetét, elrejti a kazettákat, majd öngyilkos lesz. Két évvel korábban, 1986. április 26-án hajnalban Pripjatyban Ljudmila Ignatyenkót robbanás zaja ébreszti fel: felrobbant a csernobili atomerőmű négyes blokkja. Az erőműben Anatolij Djatlov helyettes főmérnök nem hajlandó elfogadni, hogy a reaktor szétesett, és Alekszandr Akimovval, valamint Leonyid Toptunovval vizet pumpáltatna a magba. Viktor Proszkurjakovot és Alekszandr Kudrjavcevet a vezérlőrudak kézi leengedésére küldi; ők a reaktorcsarnokban meglátják a tető nélkül maradt, nyitott magot, és halálos dózist kapnak. Vaszilij Ignatyenko és a pripjatyi tűzoltók védőruha nélkül érkeznek, a földön szétszórt grafitdarabok megégetik a kezüket. A bunkerben Viktor Brjuhanov igazgató és Nyikolaj Fomin főmérnök a dózismérők 3,6 röntgen/órás végkitérését tolerálható szintként jelenti felfelé. Anatolij Szitnyikov a tetőről igazolja, hogy a négyes blokk megsemmisült. A helyi pártbizottság a pánik elkerülésére nem rendel el kitelepítést, elvágja a telefonvonalakat és lezárja a városból kivezető utakat. Reggel a gyerekek a füstfelhő alatt indulnak iskolába, Legaszovot pedig Moszkvában a kormánybizottságba hívják.
